Blog

A macska, kutya szürkehályog az egyik leggyakoribb szembetegsége állatoknak, épp úgy, mint az embereknek.  A szemlencse betegsége, amely azonban gyakran kihat a szem többi struktúrájára is, és enyhén vagy súlyosabb formában a látás élességét, minőségét rontja azáltal, hogy a fiziológiás körülmények között átlátszó szemlencse különböző fokban homályossá válik.

A szürkehályog vagy más néven cataracta görög szó, „vízesést” jelent, utalva arra, hogy súlyos esetben a látás minősége körülbelül olyan mintha egy vizezésen át néznénk. A szürkehályog nem keverendő össze a zöldhályoggal (glaukóma), amely a szem belső nyomásának emelkedését jelentő betegség.

A cataracta kutyákban lényegesen gyakrabban fordul elő, mint macskákban.

Mi az oka a szürkehályog kialakulásának?

Kutyában a szürkehályog kialakulásának leggyakrabban genetikai oka van. Ma már számos fajtában részleteiben ismert a pontos öröklésmenet, tudjuk, hogy a szemlencse mely területe érintett egyik vagy másik kutyafajtában, és azt is, hogy vélhetően mely életkorban jelentkeznek az első tünetek. E betegség kialakulásának azonban lehetnek egyéb „szerzett” okai is, például okozhatja a szemet ért trauma, sérülés, lehet táplálkozási oka, és kialakulhat más szem- (pl. uveitis) vagy egyéb betegséghez (pl. cukorbetegséghez) társultan is.

Milyen tünetei vannak a szürkehályognak?

A szemtünetek rendszerint mindkét szemen megfigyelhetők, korai stádiumban az állatorvosi vizsgálat során is kiderül, ám később amikor már a teljes szemlencse homályossá, szürkésfehérré válik, az állat tulajdonosa is észreveheti e tünetet. A szürkehályog rendkívül változatos megjelenésű lehet, gyakran csak csíkszerű elváltozást látunk a szemlencsén, előfordulhat csak a lencse középső területének a homálya, ez utóbbit az állatorvosnak el kell különíteni az ún. nuclearis sclerózistól, amelynél szintén „homályos” a szemlencse, de átlátszó, és egy korral járó természetes jelenség.

A szemlencse állapotát, azt hogy az elváltozások pontosan hol helyezkednek el a szemlencsében, megfelelő nagyítást és fényt biztosító eszközzel, leginkább réslámpa segítségével vizsgáljuk.

Általában elmondható, hogy a szürkehályog nem fájdalmas, és lassan romló, lassan progrediáló betegség. Egyes esetekben azonban pl. cukorbetegségnél a szürkehályog nagyon gyorsan alakul ki.

A hályogos lencse az eredeti pozíciójából kimozdulhat, és ha előrefelé az elülső szemcsarnokba kerül, ott akadályozhatja  a csarnokvíz elfolyását, így nagyobb szemnyomás (glaukóma) alakulhat ki amely viszont fájdalmas lehet. Szintén fájdalmat jelezhet az állat, ha ún. lencse indukált uveitis  (LIU) alakul ki, amely során a  szemlencséből származó fehérjék gyulladásos reakciót okoznak a szemben. 

Hogyan kezelhető a szürkehályog?

A jelenlegi ismereteink szerint a szürkehályog kialakulását megelőzni, vagy a kialakult elváltozást kezelni gyógyszeres kezeléssel (szemcseppekkel, táplálékkiegészítőkkel etc.) nem lehetséges.

A betegség gyógyításának egyik módja, az állatorvoslásban is ma már egyre inkább elterjedt sebészeti eljárás a phacoemulzifikáció, amely során a szemlencse eltávolítását követően új, szemlencse implantációja történik.

Amennyiben az állat közvetlenül szürkehályog műtét előtt áll, kérjük, figyelmesen olvassa át a lentebb található részletes műtéti tájékoztatót!

Kutyák és macskák szürkehályog műtétével kapcsolatos információk az állattartók számára:

dr. Fenyves Ildikó

A szürkehályog (Cataracta) állatorvosi szembetegség leírása:

Betegség neve:
Szürkehályog (Cataracta)

Érintett állatok:
kutya, macska

Genetikai öröklődés:
Igen, a leggyakrabban genetikai öröklődést mutat.

Diagnosztika:
Réslámpa

Kezelés:
A betegség csak műtéti úton kezelhető.

Megelőzés:
A betegség nem előzhető meg.

Megelőző oltás:
A betegség ellen nem létezik védőoltás.

Napjainkban a macska, kutya szürkehályog műtét segítségével orvosolható. Mai ismereteink alapján gyógyszeres kezeléssel, megelőzéssel (szemcsepp, egyéb gyógyszer illetve táplálékkiegészítő) sem kezelni, sem megelőzni nem lehet ezt a szembetegséget. A műtét során az elhomályosodott szemlencsét egy phacoemulsificator nevű eszközzel eltávolítjuk és a helyére egy műlencsét helyezünk. Az emberek esetében ez a műtéti beavatkozás nagyon elterjedt, rutinszerűen végzik altatás nélkül. Viszont az állatorvoslás terén (kutya, macska és madár esetében) nem számít rutinműtétnek. Ugyanakkor már hazánkban is van néhány szemészetre specializálódott intézmény, ahol biztonsággal el lehet végezni ezt a műtétet.

A szürkehályog műtét előtt elvégzendő vizsgálatok

Az állat teljes kivizsgálása szükséges a műtét előtt. Ennek során fizikális vizsgálat, vérvizsgálat, hasi ultrahangvizsgálat, illetve ha szükséges más kiegészítő vizsgálat (pl. szív ultrahangvizsgálat vagy EKG-vizsgálat) történik. Ezen kívül szükséges egy elektroretinográfiai (ERG) vizsgálat is, amely segítségével az ideghártya funkciója ellenőrizhető. Ha az ERG-vizsgálat során azt tapasztaljuk, hogy a retina (ideghártya) nem működik megfelelően, akkor nincs értelme a szemlencse eltávolításának és az új műlencse behelyezésének, mert az állat ugyanúgy nem fog látni a műtét után.

Ha ezeknek a vizsgálatoknak és feltételeknek megfelel az állat, akkor mély altatásban elvégezhető az érintett szemen (akár mindkettőn) a szürkehályog műtét.

A szürkehályog műtét menete kutyákon és macskákon

Amíg embereknél ezt a fajta beavatkozást altatás nélkül végzik el, addig az állatokon ezt csak mély narkózisban lehet megtenni. Maga a műtét olyan műtőben történik, amely a szemészeti beavatkozások elvégzésére alkalmas és a megfelelő eszközökkel felszerelt. Az operáció során egy humán szemészorvos, három szemész állatorvos, egy altató állatorvos és két asszisztens van jelen.

A műtét alatt külön altató állatorvos felügyeli az állat altatását, mialatt altatógázt és párhuzamosan folyamatos intravénás fájdalomcsillapító infúziót kap az állat. A testhőmérsékletét melegítőpárnával tartjuk optimális keretek között, az élettani paramétereit pedig figyelőmonitor segítségével ellenőrizzük.

A műtéti technika lényege, hogy az állat szaruhártyájának széli részén egy sebet készítünk, amely néhány milliméteres nagyságú. Ezen keresztül egy speciális eszköz segítségével, a phacoemulzifikátorral feldaraboljuk az elhomályosodott szemlencsét, majd eltávolítjuk. Mivel a szemlencse tokjának egy része a helyén marad, így ebbe helyezzük bele az összehajtott állapotban lévő műlencsét a szaruhártyán ejtett seben keresztül. Amikor a műlencse a szem belsejébe kerül, ott kinyílik és rögzül. A műlencsék, amelyeket behelyezünk, kifejezetten kutyáknak illetve macskáknak készültek különböző méretben.

Az állat műtéti előkészítése kb. 30-60 percig tart, míg maga a műtét 15-45 percig. Az operáció után mintegy 4 órán keresztül figyeljük az állatot, közben az állapotát folyamatosan ellenőrizzük, végül a teljes ébredést követően hazaadjuk.

Lehetséges komplikációk a szürkehályog műtét után

A szürkehályog műtét sikerességét nagymértékben befolyásolja, hogy az állat tulajdonosa megfelelően van-e tájékoztatva, a műtét előtti vizsgálatok kedvező eredményűek-e illetve a műtét utáni időszakban optimálisan alakul-e az állat kezelése. Mindezek megléte mellett a felépülés 90-95%-ban eredményes lesz, és az állat újra látóképes lesz. Emiatt nagyon lényeges pont, hogy a szürkehályog műtéttel kapcsolatos információkat az állattulajdonos ismerje és elfogadja, valamint az alábbi lehetséges műtét utáni komplikációkról tudomása legyen.

A műtét után előfordulhat, hogy az állat műtött szemében belső szemgyulladás, uveitis alakul ki. Ez az esetek többségében szemcseppel kezelhető.

Olykor letapadások, összenövések is létrejöhetnek az elülső szemcsarnokban, amely akadályozhatja a pupilla mozgását vagy akár hosszabb távon szemnyomás növekedést is eredményezhet.

Az endophthalmitis (a szem belső gennyes gyulladása) mint szövődmény nagyon ritka, viszont ha kialakul, akkor a szemgolyót veszélyeztető állapotot idézhet elő.

Olykor előfordulhat, hogy hónapokkal, akár évekkel később a műtét után a műlencse mögött homály alakul ki. Ez a hátulsó lencsetok megvastagodásából adódhat. De ritkán a műlencse helyzetváltozása is kialakulhat. Olykor az is előfordulhat, hogy a kialakult szövődmények csak egy újabb műtéttel kezelhetőek.

Összességében azt lehet mondani, hogy a fenti szövődmények ritkán jönnek létre, a szemgolyó elvesztését okozó szövődmény pedig az állatoknál is elvétve alakul ki.

Amennyiben az állat közvetlenül szürkehályog műtét előtt áll, kérjük, figyelmesen olvassa át a lentebb található részletes műtéti tájékoztatót!

Kutyák és macskák szürkehályog műtétével kapcsolatos információk az állattartók számára:

dr. Fenyves Ildikó

Réslámpa használata a szemészeti vizsgálatok során

A réslámpa az egyik leggyakrabban használt szemészeti diagnosztikai eszköz mind a humán szemészetben, mind az állatorvosi szemészetben. Olyan fényforrással rendelkező eszközről van szó, amelyben a vizsgálatokhoz használt fény alakja (rés/csíkszerű) és színe módosítható.  Ezen kívül képes felnagyítani a szemben vizsgált különböző struktúrákat, mint pl. egy mikroszkóp. A használatával sokkal körültekintőbben át lehet vizsgálni a szemterületeket, valamint egyes elváltozások mélységét is érzékelhetővé teszi. Utóbbi funkciója nagyon fontos plusz információt ad a vizsgáló állatorvosnak, pl. egy szemlencse elváltozás esetében. Elsősorban a szem elülső területét vizsgáljuk vele, úgy mint a szemkörnyéket, a szemhéjakat, a kötőhártyát, a szaruhártyát, az elülső szemcsarnokot, a szivárványhártyát és a szemlencsét.

A következő elváltozások vizsgálhatóak réslámpával:

• különféle pillaszőr rendellenességek (pl. distichiasis), amelyek szabad szemmel nagyon nehezen vehetők észre
• a szaruhártya különféle elváltozásai, amelyek enyhébb vagy súlyosabb karakterűek lehetnek (pl. szaruhártya fekély, szaruhártya disztrófia, szaruhártya precipitátum)
• a csarnokvíz zavarossága (aqueus flare) uveitis (belső szemgyulladás) esetén
• a szemlencse különféle elváltozásai szürkehályog (cataracta) esetén
• a szemlencse időskori elváltozása (nuclearis sclerosis)

 A réslámpás vizsgálat menete

A vizsgálat során megfelelő módon kell rögzíteni az állat fejét. Az esetek többségében pupillatágító szemcseppet is csepegtetünk az állat szemébe, hogy a szemlencsét sokkal pontosabban meg tudjuk vizsgálni. Illetve a réslámpás vizsgálatot sok esetben szemfenékvizsgálat is követi, amelyhez elengedhetetlen a pupilla tágítása. Ennek a szemcseppnek a hatása néhány órán át tart, így a vizsgálat befejezése után kedvencünk még egy ideig bizonytalanul tájékozódhat, emiatt célszerű ilyenkor az erős napfénytől óvni az állatot. Maga a vizsgálat nem fájdalmas, a lehető legkisebb intenzitású fényt használjuk a szem megvilágítására, amely csak enyhe kellemetlenséget okoz az állatnak. Erre főleg akkor van szükség, amikor valamilyen szembetegség miatt az állat eleve fényérzékeny.

dr. Fenyves Ildikó

A macska, kutya szürkehályog az egyik leggyakoribb szembetegsége állatoknak, épp úgy, mint az embereknek.  A szemlencse betegsége, amely azonban gyakran kihat a szem többi struktúrájára is, és enyhén vagy súlyosabb formában a látás élességét, minőségét rontja azáltal, hogy a fiziológiás körülmények között átlátszó szemlencse különböző fokban homályossá válik.

A szürkehályog vagy más néven cataracta görög szó, „vízesést” jelent, utalva arra, hogy súlyos esetben a látás minősége körülbelül olyan mintha egy vizezésen át néznénk. A szürkehályog nem keverendő össze a zöldhályoggal (glaukóma), amely a szem belső nyomásának emelkedését jelentő betegség.

A cataracta kutyákban lényegesen gyakrabban fordul elő, mint macskákban.

Mi az oka a szürkehályog kialakulásának?

Kutyában a szürkehályog kialakulásának leggyakrabban genetikai oka van. Ma már számos fajtában részleteiben ismert a pontos öröklésmenet, tudjuk, hogy a szemlencse mely területe érintett egyik vagy másik kutyafajtában, és azt is, hogy vélhetően mely életkorban jelentkeznek az első tünetek. E betegség kialakulásának azonban lehetnek egyéb „szerzett” okai is, például okozhatja a szemet ért trauma, sérülés, lehet táplálkozási oka, és kialakulhat más szem- (pl. uveitis) vagy egyéb betegséghez (pl. cukorbetegséghez) társultan is.

Milyen tünetei vannak a szürkehályognak?

A szemtünetek rendszerint mindkét szemen megfigyelhetők, korai stádiumban az állatorvosi vizsgálat során is kiderül, ám később amikor már a teljes szemlencse homályossá, szürkésfehérré válik, az állat tulajdonosa is észreveheti e tünetet. A szürkehályog rendkívül változatos megjelenésű lehet, gyakran csak csíkszerű elváltozást látunk a szemlencsén, előfordulhat csak a lencse középső területének a homálya, ez utóbbit az állatorvosnak el kell különíteni az ún. nuclearis sclerózistól, amelynél szintén „homályos” a szemlencse, de átlátszó, és egy korral járó természetes jelenség.

A szemlencse állapotát, azt hogy az elváltozások pontosan hol helyezkednek el a szemlencsében, megfelelő nagyítást és fényt biztosító eszközzel, leginkább réslámpa segítségével vizsgáljuk.

Általában elmondható, hogy a szürkehályog nem fájdalmas, és lassan romló, lassan progrediáló betegség. Egyes esetekben azonban pl. cukorbetegségnél a szürkehályog nagyon gyorsan alakul ki.

A hályogos lencse az eredeti pozíciójából kimozdulhat, és ha előrefelé az elülső szemcsarnokba kerül, ott akadályozhatja  a csarnokvíz elfolyását, így nagyobb szemnyomás (glaukóma) alakulhat ki amely viszont fájdalmas lehet. Szintén fájdalmat jelezhet az állat, ha ún. lencse indukált uveitis  (LIU) alakul ki, amely során a  szemlencséből származó fehérjék gyulladásos reakciót okoznak a szemben. 

Hogyan kezelhető a szürkehályog?

A jelenlegi ismereteink szerint a szürkehályog kialakulását megelőzni, vagy a kialakult elváltozást kezelni gyógyszeres kezeléssel (szemcseppekkel, táplálékkiegészítőkkel etc.) nem lehetséges.

A betegség gyógyításának egyik módja, az állatorvoslásban is ma már egyre inkább elterjedt sebészeti eljárás a phacoemulzifikáció, amely során a szemlencse eltávolítását követően új, szemlencse implantációja történik.

Amennyiben az állat közvetlenül szürkehályog műtét előtt áll, kérjük, figyelmesen olvassa át a lentebb található részletes műtéti tájékoztatót!

Kutyák és macskák szürkehályog műtétével kapcsolatos információk az állattartók számára:

dr. Fenyves Ildikó

A szürkehályog (Cataracta) állatorvosi szembetegség leírása:

Betegség neve:
Szürkehályog (Cataracta)

Érintett állatok:
kutya, macska

Genetikai öröklődés:
Igen, a leggyakrabban genetikai öröklődést mutat.

Diagnosztika:
Réslámpa

Kezelés:
A betegség csak műtéti úton kezelhető.

Megelőzés:
A betegség nem előzhető meg.

Megelőző oltás:
A betegség ellen nem létezik védőoltás.

Invalid Displayed Gallery


Copyright 2014 Kisállat Szemészet. Minden jog fenntartva.
error: Content is protected !!